Ha február, akkor KIAJO Gála
Idén 38 tehetséges fiatal, 12 diák és 26 sportoló között osztottak ki több millió forint ösztöndíjat.
Idén 38 tehetséges fiatal, 12 diák és 26 sportoló között osztottak ki több millió forint ösztöndíjat.
November 22-től elérhetőek a pályázati kiírások és jelentkezési lapok.
A mai nap folyamán meglátogatott minket Szalma Borka, a #kiajochallenge győztese és átadtuk neki a 100.000 Ft-os utalványt.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén novembertől is várjuk a 2017/2018-as esztendőben teljesítményükkel kiemelkedő fiatalok pályázati anyagát a megszokott módon.
Gyorsan eltelt a 2017-es esztendő, mely során a Kovács István Alapítvány támogatott fiataljai nagyszerű tanulmányi eredményekkel és kiemelkedő sportsikerekkel örvendeztették meg a kuratóriumot, edzőiket, tanáraikat.
Az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumhoz több szálon kötődnek a Kovács István Alapítvány kuratóriumának tagjai, így természetesen kiemelt figyelem övezi azokat a támogatott diákokat, akik az intézményben tanulnak jelenleg is.
Véget ért a nyár, túl vagyunk a legrangosabb tanulmányi és sportversenyek jó részén, így lehetőség nyílt beszámoló cikksorozatunk folytatására. Az interjú alanyai ezúttal is kajak-kenu versenyzők, Hagymási Réka és Balaska Márk, akik fiatal koruk ellenére felnőtt világbajnoki arannyal büszkélkedhetnek...
Eltelt közel fél év azóta, hogy 2017. február 13-án, a Kovács István Alapítvány első ünnepélyes díjátadó eseményét megtartották a Művészetek Palotájának falai között. Az emlékezetes este óta szinte minden támogatott érdi diák vagy kajak-kenu versenyző újabb szép eredményeket hozott.
Tekintse meg az összefoglaló videónkat a 2017. évi díjátadó gáláról!
Tekintse meg az összefoglaló videónkat a 2017. évi díjátadó gáláról!