Idén harmadik alkalommal köszönthettük Érd kiemelkedő diákjait és a kajak-kenu sport ifjú tehetségeit a MÜPA Üvegtermében. Akár csak az előző években, a KIAJO kuratóriuma február 12-én adta át az díjakat egy színvonalas ünnepség keretein belül immáron 37 fiatalnak.
A 2016-ban létrehozott Kovács István alapítvány fő célkitűzése, hogy egyrészt az Érd Megyei Jogú Város általános és középikoláiban tanuló, kiemelkedő tanulmányi -sport,- művészeti és közösségi munkát végző diákokat támogassa, illetve, hogy a magyar sikersportnak jegyzett kajak-kenu sportág utánpótlás versenyzőit jutalmazza. Az elbírálás során idén is szigorú feltételeket szabtak. Az érdi diákok tekintetében a 2017/2018-as tanévben nemzetközi, vagy országos középiskolai sport-, tanulmányi és művészeti versenyeken 1-10. helyezett, megyei középiskolai tanulmányi versenyeken való 1-3. helyezett közötti eredményt kellett felmutatni, hogy a kuratórium elbírálja a pályázatot.
Az utánpótlás kajakosok kapcsán továbbra is 23 év alatti versenyzők jelentkezését várták, akik közül többen, fiatalságuk ellenére már komoly felnőtt eredménysorral is rendelkeznek. Számukra alapfeltétel volt a jelentkezéshez, a 2018-as versenyszezonban, nemzetközi versenyeken vagy országos bajnokságokon elért 1-3. helyezés.
Idén rekord mennyiségű pályázat érkezett be az alapítványhoz hiszen 15 diák és 26 kajak kenu versenyző adta le a kihirdetett határidőn belül jelentkezését, akik egyenként maximum 120.000 Ft támogatásért pályázhattak. Végül 37 fő részesült díjazásban, 3.6 millió forintot szétosztva a kiválasztottak között.
Holló Márta konferálásában Csemer Boglárka ’Boggie’ nyitotta a rendezvényt a világszerte ismert Parfüm című dalával, majd, mint egy keretbe foglalva az eseményt, Antal Gábor zongorista kíséretével zárta az estét. A három díjátadó blokk között Kellner Viktória és Nagy Dániel zongora előadásában gyönyörködhettek a részt vevő diákok, sportolók és hozzátartozóik.
A Művészetek Palotájában, az Üvegterem exkluzív környezetében Kovács Zoltán alapító köszöntötte elsőként a díjazottakat, aki megható beszédében felidézte a névadó nagypapájának emlékét, aki rendkívül energikus, határozott, magas munkabírással és kitartással rendelkező személyiség volt; egy igazi vezető típus, kire felnéztek Érd városában. Kiemelkedő tudásvággyal rendelkezett, és gyakran ismételgette az alábbi idézetet: „Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz”. Ezt követően Kovács Anita, a Kuratórium elnöke kiemelte azt a 15 fiatalt, akik az elmúlt két év valamelyikében már támogatásban részesültek és a 2018-as évben is kiváló teljesítményt nyújtottak. Az alapítványt Dr. Szűcs Balázs Kuratóriumi tag, valamint Szilasné Mészáros Judit igazgatónő is képviselte, utóbbi Kozák Danuta ötszörös olimpiai bajnokkal közösen a díjátadásban is segédkezett. Az ünnepségen Makrai Csaba, az MKKSZ utánpótlás szövetségi kapitánya is részt vett, ami külön motivációt jelenthet a válogatott tagságot célul kitűző versenyzőknek.
A fiatal tehetségek további 100.000 Ft támogatásban részesülhetnek a #kiajochallenge verseny keretén belül, melynek lényege, hogy bármilyen érdekes, figyelemfelkeltő, vagy motiváló eseményen készítsenek egy fotót, vagy videós tartalmat (majd osszák meg a közösségi médiában), ami inspirálja az ismerőseiket és segíti a díjazottakat is céljaik elérésében. Az összeget tanulmányi jellegű vagy edzőtáborozást/felkészülést elősegítő célokra használhatják majd fel.
A Kovács István Alapítvány életében is nagy változás volt nemrég, hiszen közhasznú besorolást kapott, ezáltal már az adónk 1%-ával mi is segíthetjük az alapítvány küldetését. Az alapítvány weboldalán részletes tájékoztatót kaphatnak azok, akik a KIAJO csapatát ebben a formában támogatnák.
Kovács Anita
A kuratórium elnöke