Immáron 5. alkalommal hirdeti meg pályázati felhívásait az alapítvány.

A 2020-as év több szempontból is különleges számunkra. Egyrészt tekintettel a világjárvány okozta nehézségekre is, ebben az évben több tehetséget támogat majd az alapítvány, a korábbiakhoz képest megemelt, fejenként 200.000 Ft-os összeggel.

A jubileumi ötödik év abból a szempontból is egyedülálló, hogy az alapító Kovács Zoltán felajánlásának köszönhetően egymillió forintos különdíjjal jutalmaz majd a kuratórium valakit, aki legalább háromszor részesült elismerésben és kapott ösztöndíjat az alapítványtól.

Az alapítvány kuratóriuma az elmúlt négy pályázati kiírás során egyébként, több, mint 12 millió forintot osztott ki, közel 120 díjazott számára kiemelkedő sport- tanulmányi-, művészeti vagy közösségi munkájáért.

Ezáltal számos példaértékű munkát végző érdi diák, valamint világversenyen dobogós helyezést elérő kajak-kenu sportoló céljainak elérését segítette az elmúlt években.

A COVID-19 világjárvány miatti korlátozásokra való tekintettel, a februári díjátadó gálánkat az akkori szabályoknak megfelelően fogjuk megtartani.

A támogatási kérelmeket a szokott módon, a PÁLYÁZNI SZERETNÉK! fül alatt levő letöltendő dokumentumok kitöltésével, postai úton várjuk majd.

Kérünk mindenkit, hogy a jelentkezés során alaposan olvassák el a részleteket a hiánytalan adatlapok beküldése érdekében.

A jelentkezéseket várjuk január 15-ig az alapítvány postacímére.

Köszönjük a megosztást!