![](https://kiajo.hu/wp-content/uploads/2022/11/2022_kiemelt.jpg)
![](https://kiajo.hu/wp-content/uploads/2022/11/2022_kiemelt.jpg)
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a Kovács István Alapítvány az elmúlt évekhez hasonlóan várja a legtehetségesebb és legszorgalmasabb érdi diákok, valamint az U23 kajak-kenu mezőny kiemelkedő versenyzőinek jelentkezését.
Két év után ismét visszatér az élet a rendes kerékvágásba, hiszen folytatva a KIAJO kezdeményezés 2016-ban megkezdett hagyományait, idén is jelentős támogatási összegekkel kívánja segíteni a fiatalokat az alapító és a kuratórium. A segítség talán fontosabb lehet, mint valaha, hiszen a pandémia után 2022-ben talán még inkább kihatással vannak a negatív külső tényezők a diákok mindennapi életére, tanulmányaikra, felkészülésükre.
Ennek ellenére biztosak vagyunk benne, hogy ezúttal is rendkívül nehéz lesz a kiválasztási folyamat és gyönyörű eredményekről számolnak be a fiatalok és a felkészítő edzők, tanárok.
Jelentkezni a szokásos módon az alábbi pályázati felhívások elolvasása után a jelentkezési lapok kitöltésével lehet:
Az Alapítványnak továbbra is elsődleges célja, hogy az Érd Megyei Jogú Város középiskoláiban tanuló, kiemelkedő tanulmányi-, sport, – művészeti és közösségi munkát végző diákokat támogassa, illetve, hogy a magyar sikersportnak jegyzett kajak-kenu sportág utánpótlás versenyzőinek felkészülését hatékonyabbá tegye.
![](https://kiajo.hu/wp-content/uploads/2020/03/FMI_0428.jpg)
![](https://kiajo.hu/wp-content/uploads/2020/03/FMI_1484.jpg)
Köszönjük a megosztást!