Kovács István Alapítvány díjazottak 2018

Gyorsan eltelt a 2017-es esztendő, mely során a Kovács István Alapítvány támogatott fiataljai nagyszerű tanulmányi eredményekkel és kiemelkedő sportsikerekkel örvendeztették meg a kuratóriumot, edzőiket, tanáraikat. Hétfőn kora este, immáron második alkalommal adták át a 2016-ban létrehozott Kovács István Alapítvány ösztöndíjait. Az alapítvány fő célkitűzései, hogy támogassa az Érd Megyei Jogú Város általános és középiskoláiban tanuló, kiemelkedő tanulmányi-, sport,- művészeti és közösségi munkát végző diákokat és hozzájáruljon a kajak-kenu sport ifjú tehetséggondozásához. A Művészetek Palotájában megrendezett átadó ünnepségen tíz érdi diák és tizenhét kajakos fiatal részesült a rangos kitüntetésben.

A szervezet küldetése, hogy a névadó emlékének adózva, szellemi örökségének folytatása és a pozitív jövő érdekében, a tehetséges fiatalok oktatását és sport pályafutását támogassa. A kuratórium ebben az évben is az Érden tanuló középiskolások és utánpótlás korú kajak-kenu versenyzők közül várja a legjobbak jelentkezését.

A kuratórium döntése alapján, egy fő maximum 120.000 Ft támogatásért pályázhatott idén is. Az érdi diákok tekintetében a pályázónak be kellett töltenie a 13. életévet és Érd valamelyik középiskolájába kell járnia. A kuratórium azon diákok pályázati anyagát fogadta be, akik kiemelkedő sport-, tanulmányi-, művészeti és közösségi munkát végeznek, és ezt az oktatási intézményük alátámasztja, igazolja írásban. Az elbírálás tekintetében előnyt jelentett a kiemelkedő közösségi munka. Az utánpótlás kajakosok tekintetében továbbra is a 23 év alatti versenyzők jelentkezését várták, akik közül többen, fiatalságuk ellenére is elképesztően komoly felnőtt eredménysorral rendelkeznek, elég, ha csak Balaska Márk Világ- és Európa bajnokot említjük.

A nyitóbeszéd során Kovács Zoltán alapító felidézte a névadónak, a kibontakozó Érd városában betöltött meghatározó szerepét, majd örömét fejezte ki, hogy az első év támogatott fiataljai nagyszerű eredményeket értek el, ezáltal megerősítve, hogy a kezdeményezésnek milyen pozitív hatásai lehetnek hosszú távon. Kovács Anita, a kuratórium elnöke elmondta, hogy idén is nagyon sikeres volt a pályázati szakasz, hiszen harmincheten fordultak hozzájuk ösztöndíjért, s ebből 27 fiatalt tudtak támogatni, közülük 10 érdi diákot. Kovács Anita kiemelte, hogy szigorú feltételeket szabtak, így támogatva a valódi tehetségeket. Az alapítvány kuratóriumát Szilasné Mészáros Judit igazgatónő és Dr. Szűcs Balázs kuratóriumi tag is képviselte az ünnepségen.

A remek hangulatú eseményen Horváth Gábor 2x olimpiai bajnok és Doma Gergely a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója is tiszteletét tette, valamint aktívan közreműködött a díjátadás során. Az estét mintegy keretbe foglalták Sapszon Orsolya és Cseke Gábor produkciói, de Kellner Viktória zongoraelőadása és az érdi Bon-ton táncegyüttes Európa-bajnok táncospárja, Kirschner Virág és Metzl Milán is felpezsdítette a hangulatot. A díjátadó után közös fotózás és önfeledt beszélgetés következett, jó volt látni a sok fiatal tehetséget és szüleiket, edzőiket, örömtől ragyogó büszke arccal.

Az érdi és a kajak-kenu tehetségek március 31-ig „megduplázhatják” az ösztöndíjukat, ugyanis az ünnepség végén meghirdették a #kiajochallenge versenyt is, aminek lényege, hogy a díjazottak bármilyen érdekes, figyelemfelkeltő, vagy motiváló eseményen készítsenek egy fotót (majd osszák meg a közösségi médiában), ami inspirálja az ismerőseiket és segíti a díjazottakat is céljaik elérésében.

Köszönjük a megosztást!